Idei, hazai és még zöld is, mi az?

Szerző: febr 24, 2021Konyhai Kalandok0 hozzászólás

Vida Kata: Idei, hazai, zöld

Nem mondhatnám, hogy Vida Kata teljesen ismeretlen lett volna számomra, mikor egy véletlen (vagy talán egy kósza facebook-hirdetés) alapján rátaláltam kötetére a HVG honlapján, és azonnal elküldtem az összes családtagomnak, hogy ezt felvehetik a karácsonyi ajándékok listájára; de személye valahol mélyebben motoszkált a tudatomban: tudtam, hogy Babramegy, StreetKitchen, 444, de ennél szorosabb ismeretséget nem kötöttünk. Azonban ez az Idei, hazai, zölddel megváltozott.

Szeretek szakácskönyveket gyűjteni, de csak (főleg?) olyanokat, amelyek valamilyen szempontból különlegesek, és ahogy Kata kötetét megláttam, tudtam, hogy egy – legalábbis szerintem – hiánypótló munkáról van szó. Hiszen vegetáriánus és vegán szakácskönyvek akadnak szép számmal, közel-keletiek és magyarosak is, azonban a kizárólag krémekre és mártogatósokra szakosodott jóval ritkább. Márpedig aki ismer, az tudja, hogy valószínűleg az idők végezetéig eléldegélnék humuszon, még talán különböző ízesítésűeknek se kellene lenniük hozzá. A kedvenc reggelim pedig egy pirítós, azon jó vastagon valami krém, szép napokon egy még folyós belsejű tojás és friss, roppanós zöldség. Úgyhogy egyértelmű, miért húzott annyira a szívem Kata könyve felé – de megérdemelte-e a kötet a belé fektetett bizalmat? Azt kell mondjam, igen, és ahol nem, azért is kárpótol máshol.

A kötet négy plusz egy részre van osztva, a négy évszak alapján, az utolsó fejezetet pedig a házilag is könnyen elkészíthető kenyérféléknek szentelte Kata. Az egyes fejezetek elején felsorolja azokat az alapanyagokat, melyeknek abban az évszakban van szezonja, és mindegyikről ad egy rövid leírást is – milyen növény, hogyan termelik, mire érdemes figyelni vásárláskor, és hogyan érdemes tárolni, hogy minél hosszabban fel tudjuk használni. Bevallom, én ezeket a részeket élveztem a legjobban, mert egyfajta perverz örömmel tölt el, hogy tudok olyan dolgokat, hogy a vámpírok legendája valószínűleg a kukorica miatt terjedt el (nem lövöm le a poént, olvassátok el), vagy hogy végre meg tudom indokolni, miért nem kell a paradicsomot a hűtőbe tenni. A vásárláshoz adott tippek is hasznosak, mikor jó vajon a cékla, és hogyan állapítsuk meg, hogy friss-e  a szarvasgomba? Nem mintha gyakran vásárolnánk szarvasgombát, de ha jókor vagyunk jó piacon, bizony még előfordulhat. 

Maguk a receptek kevésbé nyűgöztek le, de ez nem Kata hibája, pusztán csak túlképzett vagyok ebben a témában, azt hiszem, és kevés olyan akad benne, melyet nem készítettem már el valamilyen formában. De azért bőven találni olyan finomságokat, amit egyetlen finnyás vendégünk se vetne meg (ha lehetne végre vendégségeket tartani), mint például a fermentált paradicsomsalsa, aminek kipróbálására igencsak várok, vagy a népmesei nevű hárommagkrém, vagy a fügemustár – úristen, alig tudom kivárni, hogy nyár legyen és leszüretelhessük az érett fügét, ami mindig túl sok ahhoz, hogy magában megegyük, és mustárrá magasztosulhasson. (Eddig chutney lett belőle, valljuk be, az sem rossz sors.) 

Ennek ellenére a fokhagymás vargányakrém receptjét próbáltam ki, ugyanis az Őrségben tett kiruccanásunkon sikerült hozzájutnunk egy nagy zacskó szárított vargányához – egy néni árulta a középkori templom ajtajában, a belépőt is neki kellett fizetni -, úgyhogy úgy gondoltam, ebben a krémben méltó helyük lesz. A recept úgy kezdődik, hogy az ember megsüt a sütőben egy egész fej fokhagymát, és ez máris olyasmi, amitől kocsonyás lesz a térdem, mert az egyben sült fokhagyma gerezdjeit pirítósra nyomkodni egy olyan csodálatos élmény, ami senkinek sem maradhatna ki az életéből. Aztán beáztatunk némi szárított vargányát, mert persze kinek van otthon friss, egy kis hagymával meg csiperkével serpenyőben lepirítjuk, végül az egészet összeturmixoljuk a fokhagymával és egy kis tejszínnel. (Kata mascarponét javasol, de az nem volt itthon. Pandémia idején pedig nem szaladgálunk a boltba.)

Ez nagyon egyszerűnek hangzik, és az is, csak én szenvedtem meg vele egy kicsit, mert fél órát álltam a tűzhely mellett, mire minden elpárolgott a gombákról, és rettentően éhes voltam közben; de egy nagyon intenzív ízű krém lesz a végeredmény, még ha a színe és állaga annyira nem is étvágygerjesztő, mint ahogy az a képen is látszik. Még több folyadékkal akár tésztaszósszá is hígítható, ezt egyébként a könyvben praktikus kis piktogramok is jelzik. Annyit jegyeznék meg, hogy egy-két embernek ez meglehetősen nagy adag, mi napokig ettük, aztán a maradék a fagyasztóba került. 

Egy szó mint száz, szerintem ez egy remek kötet. Színes-szagos, sokoldalúan felhasználható; olyan, amit jól esik kézbe venni és átlapozni néha-néha – a gondosabban tervezők persze bevásárlásra indulás előtt is átnézhetik, nekem sosem sikerült ilyen rendszerben élnem az életem. Örülök Kata kötetének, örülök a sikerének, és remélem, lesznek még hasonló vállalásai a jövőben!

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az email címet nem tesszük közzé.