Kortárs nők kortárs problémákról – öt női szerző napjainkból

Szerző: márc 10, 2021Értékelések0 hozzászólás

Legyen az idei nőnap tényleg a nőké és szóljon többről, mint a managertől kínosan átvett kókadt tulipán. A Könyvkovászon a nőnap az írónőké, és közvetetten az olvasó nőké is. Ünnepeljük őket és magunkat, mert tehtségesek, sokszínűek és csodálatosak vagyunk. A hét során minden nap öt olyan női szerzőt hozunk nektek, akiktől érdemes olvasni. Válogatásunk szigorúan szubjektív, és mint minden hasonló vállalkozás hiányos, a teljesség igénye nélkül készült, hiszen szerencsére sokkal, de sokkal több kiváló női író van, mint ahány ebbe a sorozatba belefért. Választottaink lehetnek híresek és felkapottak vagy rejtett gyöngyszemek, magyarok vagy a világirodalom részesei. Nagyot merítettünk, hogy lássuk, megannyi műfajban ott vannak és alkotnak, nekünk pedig nincs más dolgunk, mint olvasni Tőlük. (A hetet pedig két igazán szuper könyvvel zárjuk, hogy megkoronázzuk a Könyvkovász nőnapi extravaganzáját.)
A sorozat előző részeit itt találjátok.

Világunk rohamosan változik, újabb és újabb problémákkal kell szembenéznünk, változunk mi is, talán csak lényünk legmélye marad valahol állandó. Mindezen viharok között szükségünk van újabb fogodzókra, amikbe belekapaszkodhatunk, ha túl nagy a szél. Nem állítjuk, hogy az alábbi teljesen szubjektív listánkon felsorolt írók megnyugvást adnak, vagy azt mondják, minden rendben lesz, hiszen valójában egyikük írásai sem kényelmesek, sokszor feszengünk tőlük, ugyanakkor mégis fogva tartanak. Nehéz olyan jelenségekre reflektálni, melyek éppen körülvesznek bennünket, jól látszik ez például a tavaly született, igencsak változó minőségű “karanténírásokon”, az alábbi alkotóknak azonban sikerült, legyen szó gyermekprostitúcióról, hétköznapi droghasználatról, a rasszizmus szűnni nem akaró problémájáról, a menekültválságról, vagy éppen az amerikai egészségbiztosítási rendszer hiányosságairól. Elfért volna még a listán néhány korábban már említett név is, például Moskát Anita és az Irha és bőr, mely a kirekesztést járja körbe; vagy éppen Toni Morrison bármelyik műve.

Felhasznált fotók: svd.se, Beowulf Sheehan, No7, Morten Holtum Nielsen, Gemma Day

Majgull Axelsson

Majgull Axelsson (ejtsd: májgüll) abból a szempontból nem szerencsés választás erre a listára, hogy magyar nyelven sajnos egyelőre csak két műve olvasható, minden más szempontból viszont abszolút itt a helye. Majgull Axelsson ugyanis mágus. Mindegy, hogy szokatlan témához nyúl-e – egyik első regénye, a Långt borta från Nifelheim (Távol Nifelheimtől, magyar fordítása nincs) egy Fülöp-szigeti vulkánkitörést elevenít meg –, vagy egy teljesen hétköznapi alaphelyzethez, minden egyes alkalommal olyan történetet kerekít belőle, amivel teljesen rabul ejti olvasóját. A Den jag aldrig var (Az, aki sosem voltam) c. regényének cselekménye például körülbelül három mondatban felvázolható: egy éjszaka egy szinte meztelen férfira bukkannak, kilökték egy ablakon, nyaktól lefelé teljesen lebénul, a skizofrénia jeleit mutató felesége pedig évekkel később megpróbál visszaemlékezni, és rájönni, hogy a fejében élő két verzió közül melyik az igazi. Ez egy egyszerű krimi, vagy akár pszicho-thriller is lehetne, de nem az. Axelssonnak sikerül valami nagyon mélyen gyökerezőt, valami nagyon elemit belevinnie a történetbe, és így történik ez minden egyes írásában – ő mesélő. Csodálatosan gazdag nyelvvel dolgozik, sűrű, tömött, szokatlan képekkel és hasonlatokkal, melyekre felkaphatjuk a fejünket. Sok téma visszaköszön újságírói és politikai múltjából, megjelenik a prostitúció és az emberkereskedelem kérdése is, például. Írásmódja nagyon sokszor emlékeztet Margaret Atwoodra, megvan benne ugyanaz a brutális kegyetlenség, és ugyanaz a varázslat, amit végighintenek az egész szövegen, mintha csak aranyfüstöt fújnának rá. És van valami nagyon női a regényeiben , valami elemi, ősi mágia és szeretet; ugyanakkor a hideg szenvtelenség is, melyet mindannyian magunkban hordozunk.

Donna Tartt

Donna Tartt azt hiszem, egyfajta különc fenegyereke az amerikai nőirodalomnak a maga szokatlanságával és keresetlenségével; aki olyan alakokkal barátkozik, mint Bret Easton Ellis; aki a róla készült leghíresebb fotókon rövid hajjal és férfi öltönyben szerepel; és aki egész írói munkássága alatt összesen három kötetet adott ki. De azok micsoda regények! Talán éppen ez a lassú, megfontolt munkatempó járul hozzá ahhoz a kifogástalan hangulatteremtéshez, amit minden regényében véghezvisz – az Aranypinty Las Vegasban játszódó jeleneteit még mindig szinte magam előtt látom, ahogy ezeket a sorokat gépelem -, és az olyan már-már tökéletes mondatok és képek megalkotásához, mint ez itt: “De néha váratlanul olyan hullámban tört rám a szomorúság, hogy fuldokoltam tőle, és amikor a hullám visszavonult, csak bámultam a hátramaradt, sós vízben ázó roncsokat, amelyek olyan éles, könyörtelen és üres fényben úsztak, hogy szinte el is felejtettem: a világ nem volt mindig halott.” Sokak szerint túlírtak a könyvei, és igazán ráereszthettek volna egy szigorúbb kezű szerkesztőt, én személy szerint ezzel nem értek egyet, jómagam határtalanul élveztem azt a tobzódást és hömpölygést, amit egy ekkora szövegtest jelent, és azt se bántam volna, ha soha nem ér véget (lehet, hogy Tartt is így volt vele, ugyanis az Aranypinty legalább háromszor ér véget). Még legkevésbé népszerűbb regénye, A kis barát is tele van olyan jelenetekkel, szereplőkkel, hangulatokkal és fordulatokkal, hogy már csak azért is érdemes kezünkbe vennünk, Meggyőződésem, hogy Donna Tartt nem tud hibázni, vagy ha igen, akkor is megbocsátjuk neki. 

Chimamanda Ngozi Adichie

Ha csak egyetlen nigériai írót ismersz, valószínűleg ő az. Az ő TED talkjai a valaha volt legnézettebbek közé tartoznak, a “We Should All Be Feminist” (Mindannyian feministák kéne lennünk) címűt pedig később könyvvé is átdolgozta, melyben okosan, megfontoltan és higgadtan, a legkevésbé sem elvakultan érvel a női egyenjogúság mellett. (A beszéd egyébként olyan népszerűségre tett szert, hogy még egy Beyoncé-dal is született belőle. Bizony, a Flawless-t ez inspirálta.) Szépirodalmi munkássága egyébként nem marad el aktivista írásai mellett, novelláival több díjat is nyert, többek között a nagy presztízzsel rendelkező McArthur ösztöndíjat is. Magyarra sajnos éppen a legelső, kritikailag talán legismertebb regényét, a Purple Hibiscus-t (Lila hibiszkusz) nem fordították le, de olvashatjuk az Aranyló fél napkorongot, mely a rövid életű Biafrai köztársaságban zajló háború idején játszódik, és 2016-ban megjelent az Americanah is, amely a ki-és bevándorlás problémakörével foglalkozik.

Janne Teller

Janne Teller regényeit hidegrázós élmény olvasni, nemcsak a szövegek stílusa, de témaválasztásai miatt is. Ezzel az érzésemmel nem lehetek egyedül, mert a szerző botrányosnak ítélt könyvét, a Semmit, még a híresen toleráns és elfogadó Dániában is betiltották. A kezdeti berzenkedés ellenére ma már kötelező olvasmány a kötet. És nem véletlenül. Könyveiben kemény kérdéseket szegez nekünk Teller: A Ha háború lenne nálunk esszéjében görbe tükröt tart elénk, megmutatva, hogy mi, itt a békés és kényelmes Európában mennyire nem tudjuk beleképzelni mások helyzetébe. A Minden novelláiban az előítéletek, kiközösítés, bizalom  és erőszak kérdéseit járja körül, a Semmiben pedig egyenesen az élet értelmét keressük a középiskolás főhősökkel együtt. Teller  ezutóbbi regénye Legyek urai sebességgel száguld a katarzis felé, szereplőiről ordít a kétségbeesett vágy az egyszerű, kézzelfogható válasz után. Univerzális válasz után, ami mindenkire kiterjesztve megmutatja az élet értelmét. Azonban a bennünk élő Pierre Anthonok megkérdőjelezik ezeket a válaszokat, és azt suttogják a fülünkbe, hogy aprók vagyunk és jelentéktelenek. Erre keresi a megoldást a Semmi, de a választ mindannyiunknak magunknak kell megtalálni. Ehhez a kereséshez pedig jó kezdet lehet, ha bemutatkozunk annak a bizonyos Pierre Anthonnak, aki ott lakik a semmiben és mindenkiben.

Lionel Shriver

Lionel Shriver már hat könyvet jegyzett, mikor megjelent igazi áttörést meghozó regénye, a Beszélnünk kell Kevinről. A könyv hatalmas botrányt kavart, és bár korábbi könyvei sem az átlagos és szerethető karakterekre épültek, Kevinnel igazi darázsfészekbe nyúlt. Már előtte is szeretett provokatív témákat választani, olyan ügyekkel foglalkozni, amelyek nem kedvelt társalgási témák, inkább szőnyeg alá söpört mumusok. A Nagytestvér az extrém elhízás és a testvéri kötelességek témáját járja körül, mennyire messze menjen el Pandora, és mit áldozzon fel azért, hogy bátyjának segítsen? Az Ennyit errőlben az amerikai egészségügyet kritizálja egy haldokló rákos beteg történetén keresztül. A ​Mandible család 2029–2047-ben egy család sorsáról olvashatunk, akik az adósságválságtól összeomlott Amerikában próbálnak túlélni. A Beszélnünk kell Kevinről pedig egy anya szembenézése saját magával és a fiával, miután Kevin 15 évesen 9 iskolatársát és tanárt lő le. Az anyasággal, a saját befolyásával kell Evanak szembenéznie. Mit tehetett volna másképp? Tehetett volna egyáltalán másképp? Mi az ő szerepe és meddig terjed a felelőssége? Iszonyatosan nehéz kérdéseket feszeget a könyv a szülőség, vagy szűkítetten, az anyaság témájában szinte már döbbenetes magától értetődöttséggel. Mostanában hajlamosak vagyunk, talán a közösségi média hibájából is, idealizálni a gyerekvállalást: csillogó szemű kismamák, még csillogóbb szemű kisbabákkal a karjukon. Biztosan vannak ilyen pillanatok is, de Shriver az extremitás végéről forgja meg és árnyalja a képet. Mert mi van, ha a valóságban mégsem minden olyan makulátlanul csillog?

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.