Miről beszélek, amikor feminizmusról beszélek? – Bernardine Evarist: Girl, Woman, Other

Szerző: márc 13, 2021Értékelések0 hozzászólás

Bernardine Evaristo nyolcadik könyvével a Girl, Woman, Otherrel 2019-ben elnyerte a Booker Prize-t. A díjat megosztva ítélték oda, a másik felét Margaret Atwood kapta a Testamentumokért, vagy talán inkább egész eddigi életművéért. Mit tudhat a könyv, ami elhozta a díjat az első fekete nőnek, és ami bekerült Barack Obama kedvenc 19 könyve – 2019-ből listára? 

A Girl, Woman, Other nem a klasszikus értelemben vett regény, sokkal inkább egy hol lazábban, hol szorosabban összefűzött novelláskötet. A „fejezetek” nagyobb, hármas egységekre vannak tagolva, ami jelzi, hogy ezek szereplői kicsit szorosabban össztartoznak, de még a hármasok között is van átjárás és érintkezés. A tizenkét szöveget Amma, a leszbikus, hosszú évek után áttörést elérő színházi rendező darabjának bemutatója foglalja keretbe. 

Tizenkét történet

Tizenkét nő

Tizenkét különböző élet

Tizenkét eltérő perspektíva

Mi köti össze Ammát, Yazzt, Dominique-et, Carolet, Bummit, LaTishát, Shirleyt, Winsome-ot, Penelopét, Megant/Morgent, Hattiet és Gracet? Mi köt össze egy sikeres bankárt, egy háromgyerekes bolti eladóval, ahol minden gyerek apja más? Mi a kapcsolat egy fiatal egyetemista és egy középkorú takarítónő között? Az, hogy nők és feketék Angliában. És mi választja el őket? Sokszor az egész életük. Más társadalmi osztályba tartoznak, eltérő szinteken tanultak, ha tanultak egyáltalán, a történelem különböző korszakaiban éltek, első, második, harmadik generációs bevándorlók, nem is bevándorlók már, hiszen ott születtek, más családi háttér, egészen más élet. 

A Girl, Woman, Other jelszavai a diverzió és az interszekcionalitás. Széles spektrumon szembesít minket a fekete nők életével, hogy lássuk, nem egy valóság létezik, hanem annyi, ahányan vagyunk. Vannak általános kérdések és tapasztalások, de a rengeteg szabad változó rengeteg eltérő élethelyzethez és változatos problémákhoz vezet. És ezen eltérő körülmények között más és más kölcsönhatások lépnek fel. Szereplőinknek nem csak azzal kell sokszor megküzdeniük, hogy nők, vagy hogy feketék, vagy hogy aluliskolázottak, hogy máshol vannak a gyökereik, hogy vannak-e egyáltalán gyökereik? Hogy leszbikusok vagy transzok. Hanem mindezekkel akár egyszerre is.

Hangsúlyos a női lét megéneklése, és a változatos kihívások és hátrányok, amikkel szembenézünk nap mint nap. Egészen klasszikus problémák is előkerülnek, mint betagozódás a hagyományos családmodellbe és nemi szerepekbe vagy nehézségek a karrierépítés és munka világában való érvényesülés terén. De még ezek a kérdések is több oldalról vannak megvilágítva. Látjuk a 70-es évek városi feleségét és arra is példát, hogy milyen a felső középosztály feleségeknek szánt aranykalitkáiba bezárva élni, ahol ambíciók és próbálkozások mint megcsonkított szárnyak ülnek az ember hátán. Carole felfelé ívelő banki karrierje mellett Evaristo megmutatja nekünk milyen volt majd 100 évvel ezelőtt vidéken, fekete nőként munkát találni, vagy csak már később tanárként érvényesülni egy iskola testületében, ahol a vezetőség férfias fehérsége áttörhetetlennek bizonyul. Mindezt olykor egészen éles humorral fűszerezve.

„Mum worked eight hours a day in paid employment, raised four children, maintained the home, made sure the patriarch’s dinner was on the table every night and his shirts were ironed every morning

    Meanwhile, he was off saving the world

    His one domestic duty was to bring home the meat for Sunday lunch from the butcher’s – a suburban kind of hunter-gatherer thing”

Evaristo érinti a szegénység és az otthonról hozott minták hatását, hogy mennyire nehéz feljebb kapaszkodni, ha már a beszédstílusunk is annyira eltér a többiekétől, és mindeközben az otthonunkban anyánk fél, hogy teljesen asszimilálódunk az elithez, hiszen már úgy is beszélsz, mint ők és elveszítjük azt, ahonnan jövünk. Szexuális erőszak, bántalmazó kapcsolatok, kondícionáló nevelés és privilégiumok mind-mind a tányérra kerülnek, ahogy haladunk előre a Girl, woman, other svédasztalán. 

„Carole arrives at the bank’s headquarters overlooking the river, where it was clear from the first day on the job she was expected to be as roomed as her counterparts on American television dramas about female lawyers, politicians, and detectives

women who miraculously spend their working day wearing bondage-thight skirts and vertiginous, destabilizing heels which make their feet look bound”

A könyv novellafüzér-szerű szerkezetéből adódik, hogy a szövegeknek sem stílusa, sem színvonala nem egyenletes. Minden fejezetet egy következetesen végigvitt, szerkesztési elv és nyelv jellemez, félig-meddig hiányzik a központozás, a mondatkezdő nagybetűk. Önkényes sortörések és tagolások, ritmusos felsorolások tagolják a szöveget és visznek bele egyfajta mantraszerű lendületet. Ezen túlmenően azonban az egyes szereplők saját hangjukon szólalnak meg, és saját történetüket mesélik el, amiből adódik, hogy némely érdekesebb, mint a másik, jobban eltalálja az olvasót.

„not me, not me, not me, she told herself, I shall fly above and beyond

    be gone    from tower blocks with lifts stinking of piss

    be gone    from rotten low-paid jobs or the dead-end dole queue

    be gone    from raising my children alone

    be gone    from never being able to afford my own home, like Mum

            or take my children on holiday or to the zoo, like Mum

            or to the movies or the funfair or anywhere except church”

És mindeközben, ahogy zajosan vagy épp csendesebben folyik előre az élet, ki-ki vívja a saját háborúját, és még önmagukkal is sokszor harcban állnak. Keresik önmagukat, próbálják definiálni helyüket a világban és meghatározni, hogy kik is ők. És persze tesszük ezt mind, de érzésre nagyobb, többszörösen összetett itt az identitásválság. Hogyan viszonyuljak feketeként a fehérhez? Nőként a férfihoz? Fekete nőként a fehér nőhöz, leszbikusként a heteróhoz, kisebbségként a többséghez? Elárulja-e őket a sikerem? Ha asszimilálódom? És ha nem? Hogyan vagyok feminista? Hogyan vagyok fekete feminista? Radikális? Nő?

Egyértelmű választ nem ad és nem is adhat a könyv, de árnyalatokat, új nézőpontokat igen. És talán megnyugtatást, hogy mennyi mindenki küzd önmagával és a világgal is. És még valamit:  A nyilvánvaló nehézségek ellenére nem fullad egy végeláthatatlan panaszáradatba a könyv (tehetné persze, és még talán jogos is lenne). A fájdalom és keserűség mellett van itt más is. Küzdés, életigenlés, tenni és menni akarás süt át az oldalakon. 

„life is an adventure to be embraced with an open mind and loving heart”

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az email címet nem tesszük közzé.